... látszólag könnyen fogyaszthatók munkái: egyszerû képekhez társulnak egyszerû szövegek. Nézhetô az egyik, olvasható a másik, s úgy tûnik, érteni lehet, mit akarnak. „Istenem,” szólunk a tó (vagy a tenger?) és a régi gôzös láttán, „milyen jó is volt, amikor...” („de jó, hogy itt...”, „milyen lehetett akkor...” stb.)
Persze, ha egy kis idônél kicsit többet töltünk egy-egy képpel (nem lapozzuk csak úgy gyorsan át ôket, lelassítjuk a reklámkép-közömbösítô, szörfölô technikát) kiderül, hogy mindez nem is ennyire egyszerû, de éppen ezért sokkal érdekesebb is. Hiszen távolról sem magától értetôdô, hogy például a képekhez társulnak szövegek, és nem fordítva. Vagy hogy egyáltalán társul-e itt bármi, s nem inkább az a helyzet, hogy ezek az elemek pusztán együtt (egymáson, de nem egymásért) vannak. És hát az sem olyan egyértelmû, hogy az elôbbieket kell néznünk, az utóbbiakat pedig olvasnunk. ...
Ráadásul a dominancia státuszának megkérdôjelezôdésével párhuzamosan e médiumokhoz való viszony összetettsége is (újra) elôtérbe került, amennyiben ismét kiderült, hogy a képeket és a szövegeket kölcsönösen olvassuk és nézzük is. Egy (képkereten belül elhelyezett) szöveg grafikus megjelenésével (betûtípusával, méretével, színével, elrendezésével) is hat; egy-egy képet szokásos és nem-szokásos ikonográfiai jegyei mentén, azokat a szó szoros értelmében kiolvasva is próbálunk értelmezni. Nyilván nem véletlen, hogy e két médiummal egyszerre dolgozó film mind a képzômûvészeti, mind az irodalmi gondolkodásban olyan nagy szerepet játszott az elmúlt idôben. És ettôl nyilván nem független Csontó legtöbb munkájának filmes hatása sem: az, ahogy a képekbôl történetek sejlenek fel, a szavakból pedig monológok, párbeszédek foszlányai tûnnek elô. ...
Horányi Attila
