Turbo

Egyszer egy geometrikus forma kedvéért kiirtottam a növényzetet pár négyzetméteren. Teljesen. Ráadásul a természetbe vágott négyzetet fémtartalmú festékporral hintettem be. Elõször megijedtem: érdemes ilyet tenni, ha nem feltétlenül szükséges? Meg tudom védeni lépésemet a növényeken elkövetett erőszak ellenében? Magyarázkodás helyett lassan ráéreztem az erőszak ízére, a rombolás szabadságára. Tenni, formálni valamit csak a meglévő változtatásával lehet.
Legyünk radikálisak. Váltsunk léptéket. Négyzetméterről négyzetkilométerre. Gyorsítsunk, hiszen a folyamatokat a befejezésük nélkül nem értékelhetjük. Elég volt a bizonytalanságból, elég volt abból, hogy nem tudjuk mi szerint éljünk. Lássuk végre merre mozdulnak a dolgok. A gyerekek rendre kipróbálják a tiltott dolgokat, mert nem értik még a tiltás okát. A felnőttek már nem emlékeznek a tiltás értelmére, mert nincsenek tapasztalataik. Gyerekként agyontaposhattuk a bogarat megtudakolandó feléled-e még. Most ez az élmény már nem igazít el. Összetettebb és veszélyesebb játékra vágytam.
Megszerveztem egy osztagot különleges feladatokra. A csapat kicsi de mozgékony, a beavatkozás pontos és radikális. Stratégiánk azon küzdősportok módszerére emlékeztet, ahol az ellenfél támadó mozdulatát felerősítve és önnön lendületét eltúlozva azt pontatlanná, és így eredménytelenné teszi.