Veled is Nélküled
„Az emlékezet – akár a többi pszichés jelenség – lényegében nem más, mint cselekvés; egy történet mesélés aktusa. Egy helyzetet mindaddig nem zártunk le kielégítően, amíg el nem értük, hogy ne csak külsőleg mozdulatainkon keresztül reagáljunk rá, hanem belsőleg is: szavakkal, amelyeket önmagunkhoz intézünk; az esemény mások és önmagunk előtti elmondásának megszervezésével; és azzal, hogy elmondása által személyes élettörténetünk egy fejezeteként elhelyezzük azt.“ (P.Janett: Psychological healing)
2002 februárjában meghalt a kedvesem akivel akkor már tizedik éve éltünk együtt. Meg kellet tanulnom újra élni…Éni Ő nélküle, élni a hiányával, élni a szellemével. Képeim az együttélés-tanulás különböző állomásait mutatják. Az elvesztett kedves hol angyali, hol ördögi arcai láthatóak, hol a saját arcom változásai, reflexiói a halál viszfényében az élet peremén, hiszen a halott szerelmemmel való kapcsolat éppoly hullámzó és változó, mint a valóságos, mint az evilági.
A gyász stációi ezek a képek, a veszteség tanulása az érintkezés nélküli érintkezésé.
Fraud a század végén a Totem és Tabu című írásában amellett érvel, hogy a szellemek és démonok nem egyebek, mint a halott hozzátartozóinak projekciói azaz az ő saját érzelmi impulzusaiknak kivetítései, belső emócióik külsővé tétele. A szellemfotó ebben az értelemben a túlélő projekciója, igénye arra, hogy benépesítse a világot szellemekkel, hogy ilyen módon kapcsolatot tarthasson velük feldolgozhatatlan megemészthetetlen hírtelen távozásuk után.
Az én képeimen is a hiány kivetülései a szellemek, a kedves más más arcú szellemei. Fotóim a saját érzelmeim kivetítései, belső , személyes gyászom külsővé tétele.
Gőbölyös Luca
