Fehérvári Tamás: 1+1, az megközelítőleg 1
Valószínűleg mindenkinek az az első gondolata egy Analóg címet viselő fotókiállítással kapcsolatban, hogy a művészek alighanem a hagyományos technika elkötelezettjei lehetnek. Noha Rajcsányi Artúr és Zátonyi Tibor tárlatának esetében ez a megközelítés is helytálló, a cím itt nem csupán a felhasznált apparátusra, hanem a bemutatott anyag válogatási elvére is utal.
A történet kezdetei a kilencvenes évek végére nyúlnak vissza: Rajcsányi ekkor tanult a Szellemkép Szabadiskolában, ahol a Zátonyi vezette portrékurzust is látogatta. Noha Rajcsányi a diplomamunkájában hivatkozott tanárának egy művére, ez idő tájt még csak igen felületesen ismerte annak tevékenységét. Zátonyi Tibornak és egykori hallgatójának emberi és szakmai kapcsolatában a fordulópontot az jelentette, amikor Rajcsányi a fotografus.hu alapítványnál végzett munkája során szembesült a kettejük látásmódjában megmutatkozó hasonlóságokkal, amelyek hol a témaválasztásban, hol a kompozíciókban érhetők tetten.
Dunaújvárosi kiállításukkal éppen ezen analógiák felmutatását tűzték ki célul. Igaz, a Pincegalériában látható anyag bemutatása kifejezetten didaktikusra sikerült (kiállításrendezési szempontból ugyan izgalmas lenne, hogy Rajcsányi - a terem kétharmadát uraló - bonni sorozatának csak egy-két darabjához rendelnek hozzá Zátonyi-féle párhuzamot, azonban az összbenyomást nagyban rontják a fennmaradó falfelületen elhelyezett direkt képpárok), ám szerencsére a másik két terem sokkal finomabb módon szemlélteti a koncepciót. Különösen igaz ez az Uitz Teremre, ahol többek között a két művész egy-egy nagyobb lélegzetvételű moszkvai sorozata kapott helyet. Ugyan a szériák bizonyos darabjai - a megtalált helyszínek és események, a beállítások alapján - akár párba is állíthatók, a két művész fotós gondolkodásának, látásmódjának, érdeklődésének rokonsága éppen az "egyedi" művek által válik teljesen nyilvánvalóvá: a Rajcsányi-képek éppúgy értelmezhetők lennének a Zátonyi-sorozat kontextusába helyezve, mint fordítva. Egy, a Kortárs Művészeti Intézetbe csak véletlenül betévedő látogató akár azt is hiheti, hogy egyazon alkotó két, eltérő időpontban tett moszkvai utazásának dokumentumait látja, hiszen a képcédulák csak a fotók elkészítésének időpontjáról és helyéről adnak tájékoztatást (ez utóbbiról a kiállítás egészét tekintve nem túl következetesen: esetenként az adott település neve van feltüntetve, máskor az ország vagy országrész), az utazó személyéről nem. Viszont annak számára, aki kicsit is ismeri a kiállító művészeket, az évszámok időnként némi segítséget jelenthetnek a képalkotó beazonosításánál - mert bár minden további nélkül elképzelhető, hogy Rajcsányi Artúr 1980-ban járt például a Szovjetunióban, az már nehezen lenne hihető, hogy nyolcesztendősen éppen ezeket a fotókat készítette volna el.
A képeket alaposabban szemügyre véve persze találhatunk olyan momentumokat, amelyek megkülönböztetik a két művész munkáit - ilyen többek között a modellekhez való viszonyulás: míg Rajcsányi objektívjébe rendszerint belenéz a képek egy-egy (fő- vagy mellék-) szereplője, és így személyes kontaktus alakul ki kettejük között, addig Zátonyi és fényképezőgépe többnyire észrevétlen marad számukra.
Talán mind a tárlat változatossága, élvezhetősége, mind a művészi prezentáció szempontjából szerencsésebb lett volna, ha az említettekhez hasonló, vagy annál még karakteresebb különbségeket felmutató kollekciók kerülnek a kiállítótér falaira, hiszen a fotóművészet, és azon belül a szubjektív dokumentarizmus iránt érdeklődő számára aligha volt titok, hogy e két alkotó munkáiban milyen sok az egyezés, míg azoknak, akik nem járatosak ebben a világban, e kiállításon - a művészek rejtőzködése miatt -, nem válik világossá, hogy mit, mivel és miért kellene összevetniük. Az pedig végképp nem, hogy miért tekinthető e két fotósegyéniség munkássága autonómnak.
Analóg: Rajcsányi Artúr és Zátonyi Tibor kiállítása. Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros, 2005. július 21- augusztus 26.
